Hosszas előkészületek után 2024. szeptember 19-én megtartottuk az ország idei legnagyobb - közel 200 fős - mediációs konferenciáját, melyet a Bírók a Mediációért Egyesület szervezett, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara támogatásával a Közjegyzők Házában.
Örömmel töltött el a lehetőség, hogy a szervezők gárdáját erősíthettem és dr. Szabó Eszter kolléganőmmel a polgári szekció tervezésében, szervezésében vettem részt és moderátorként is kipróbálhattam magam ezen a napon.
Napsütéses időre ébredtünk és ennek hangulata az egész napot végig kísérte. A délelőtti megnyitóból számomra hangsúlyos volt Kozma-Vízkeleti Dániel előadása, aki rendszeresen humorral színesíti előadásait és ezzel a megközelítéssel a legnehezebb témákat is könnyedén befogadhatóvá és feldolgozhatóvá teszi. Kertész Tibor szakmai előadása a különböző életkorok mediációs lehetőségeiről szintén elsőrangú volt számomra.
A nap folyamán a szekciókban (polgári, büntető és “panoráma” szekciók) az előadások színvonalasak és gyakorlat-központúak voltak, hiszen a résztvevők olyan szakemberektől hallhattak első kézből tapasztalatokat, akik nap mint nap a mediáció különböző formáival dolgoznak. A kerekasztal-beszélgetések is különösen érdekesek voltak.
Az esemény kiváló lehetőséget biztosított a résztvevőknek a tapasztalatcserére, a kapcsolatépítésre, valamint a mediáció jövőjéről szóló gondolatok megosztására. Kiemelkedő volt az a barátságos és nyitott légkör, amely végig jellemezte a konferenciát, ami mind a szakmai fejlődést, mind pedig a közösségépítést segítette. A nap tökéletes alkalom volt arra, hogy az Egyesület által alapított Bonum Aliter Mediare díj is méltó helyére kerülhessen. A díj lehetőséget ad arra, hogy elismerjük azon mediátorok munkáját, akik jelentős szerepet vállalnak ezen jogintézmény népszerűsítésében és kiemelkedően sokat tesznek azon kollégákért, akik ezen a területen dolgoznak. Az idei év díjazottja Martonfalvay Lilla mediátor kolléganőm, akinek ezúton is szívből gratulálok és köszönöm, hogy ennyit tesz a mediáció etikai működése és népszerűsítése érdekében!
Itt szeretném kiemelni dr. Parti Mónika, egyesületünk elnökének munkáját, aki - néha erőn felül - hajtómotorja ezeknek az eseményeknek.
Összességében ez a rendezvény nemcsak megerősítette a mediáció fontosságát, hanem rámutatott arra is, hogy mennyire szükséges a folyamatos párbeszéd és együttműködés a szereplők között a konfliktuskezelés hatékonyabbá tételéhez. A nap egyik eredménye hogy a mediációhoz különféle pontokon kapcsolódó szakemberek összjöhettek, gondolatokat cserélhettek, inspirálódtak.